Örülök, hogy egyetértés alakult ki azzal a magyar véleménnyel kapcsolatban, hogy az új Európában a kisebbségi kérdés és a kisebbségi jog megszűnik kizárólag emberi jog, humanitárius probléma lenni, és mindinkább biztonsági kérdéssé válik - nyilatkozta dr. Joó Rudolf, a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára a NATO Eurocsoportjának lisszaboni szemináriumán. A kétnapos találkozó egyik fő témája volt a kapcsoltok alakulása a közép-kelet-európai országok, másfelől a nyugati szervezetek mint a NATO, WEU, az Eurocsoport /mely a NATO európai tagországainak szervezete Franciaország és Izland kivételével/ - között. /Muharay Katalin: A kisebbségi jog biztonsági kérdéssé válik. = Magyar Hírlap, máj. 9./
1992. december 15.
Raffay Ernő /sz. 1948/ történész könyvei ismertek /Erdély 1918-1919-ben, A vajdaságoktól a birodalomig, Az újkori Románia története (angolul és franciául is megjelent), Trianon titkai, avagy hogyan bántak el országunkkal/. A történészt 1990-ben honvédelmi minisztériumi politikai államtitkárnak nevezték ki. Államtitkárként látogatott magyar katonai vezetőkkel dec. 8-12-e között Romániába. Két héttel előtte Dumitru Cioflina altábornagy, a román nagyvezérkar főnöke, államtitkár, korábban Spirou védelmi miniszter, szeptemberben pedig Paul Cheler vezérezredes, a IV., erdélyi hadsereg parancsnoka járt Magyarországon. Raffay hét problémát vetett fel, a kapcsolatok továbbépítésével kapcsolatban. Ezek között van az egymás országában levő katonai temetők gondozása, egymás nemzeti ünnepeiről való kölcsönös megemlékezések, annak elérése, hogy a hadseregben szolgáló nemzetiségiekkel szemben ne legyen megkülönböztetés, a tévé katonai adása ne mutassa be sötét színben a másik országot /a román tévé Pro Patria műsora/. A tárgyalások pozitív légkörben zajlottak. Egyedül Kolozsváron Funar polgármester volt a kivétel, aki Raffay Ernő üdvözlőbeszédét törvénysértőnek minősítette. Az államtitkár ugyanis Kolozsvárt mondott. Funar szerint ilyen helység nem létezik, csak Cluj-Napoca van. A polgármester azt is hozzátette: amikor Raffay beszédében bírálta a román és magyar szélsőségeseket, akkor bizonyára az RMDSZ szélsőségeseire gondolt, akik törvénytelenül háromnyelvű táblát akartak a színháznál elhelyezni. - Paul Cheler vezérezredes elmondta, hogy ő sok mindenben egyetért Funarral. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./
1993. január 19.
A román elnöki intézmény félhivatalos napilapja, a Dimineata szerint a romániai magyarság önrendelkezési tervét Budapest dolgozta ki, "a magyar hadügyminisztérium magas tisztségviselői" hagyták jóvá, a magyar "hadügyminiszter" is rábólintott. /Grigore Traian Pop: Megváltozatja-e az RMDSZ Románia történelmét? - ismerteti: Magyar Nemzet, jan. 20., Magyar Hírlap, jan. 20./ Cáfolatra sem érdemes ez az újsághír, közölte Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője. /Magyar Nemzet, jan. 20., Új Magyarország, jan. 20./
1994. november 29.
Az Evenimentul Zilei szerint Magyarország korszerű fegyvereket vásárol, így Oroszországtól SZ-300-as rakétákat. Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője cáfolta a román lap értesüléseit, egyetlen SZ-300-as rakétát nem vásároltunk. /Magyar Hírlap, nov. 29/
1995. január 5.
A bukaresti Ziua azt állította, hogy nemrég román államtitkár vezette küldöttség járt Budapesten. A lap szerint megállapodtak, hogy a következő években nagy tételben szállítanak fegyvert Magyarországra. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 6./ Erdélyi Lajos, honvédelmi minisztériumi szóvivő cáfolta a Ziua hírét, nem járt itt román küldöttség és Magyarország nem szándékozik fegyvert vásárolni Romániától. /Magyar Nemzet, jan. 5./
1995. szeptember 24.
Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke az SZKT-hez intézett levelében több kérdésben is bírálta a magyar kormány magatartását: nem célravezető Horn Gyula miniszterelnök Vacaroiu kormányfővel való brünni találkozóján bejelentett azon elképzelése, hogy magyar szakértői küldöttség tanulmányozza a román tanügyi törvény végrehajtását a helyszínen. Nem ért egyet Kovács László külügyminiszterrel, hogy Romániával szemben nem használhatók "olyan kemény diplomáciai eszközök, mint a megbeszélések visszamondása vagy a politikai nyomás gyakorlása". Tőkés László sürgette az RMDSZ-t, hogy adja értésére a magyar kormánynak: határozottabb és egyértelműbb lépéseket vár el tőle. A magyar fél megengedő jellegű, hamisan konciliáns megnyilatkozásai lovat adnak Iliescu és a nacionalista román hatalom alá, miközben Romániában változatlan erősséggel tart tovább a kisebbségi magyarság elleni politikai kurzus. Bírálta "a kiváló román-magyar katonai együttműködésről szóló, nagy gonddal kialakított hiedelmet", szembe állítva azzal, hogy közben "megállás nélkül folyik a magyar többségű vidékek és települések, legfőképpen pedig Székelyföld militarizálása" az etnikai összetétel megváltoztatása céljából. Tőkés László szerint az RMDSZ-nek figyelmeztetni kellene a magyar kormányt a román katonapolitika betelepítési gyakorlatának és védelmi doktrínájának magyarellenességére, továbbá a magyar Honvédelmi Minisztériumot arra, hogy ne nyújtson támogatást a magyar települések elrománosítására. A püspök felszólította az RMDSZ-t, hogy hirdessen tanügyi válsághelyzetet, és abszolút prioritásként kezelje a romániai magyar nyelvű oktatás, illetve a kisebbségi tanügyi autonómia kérdését. Megismételte azt a nézetét, hogy a romániai magyar politizálás "bűnbeesése" a PER-tárgyalásokkal kezdődött. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 26./ PER=Project on Ethnic Relations amerikai szervezet.
1995. október 15.
Okt. 15-én Aradon találkozott Tóth Tibor, a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára és Ioan Mircea Pascu román védelmi minisztériumi államtitkár, a megbeszélés témája a NATO kiterjesztésének problematikája volt. Közös érdeknek nevezték, hogy a két ország a NATO tagjává váljék. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 17./
1996. április 19.
Ápr. 19-én Bukarestbe érkezett Tóth Tibor, honvédelmi minisztériumi államtitkár-helyettes Ioan Mircea Pascu védelmi minisztériumi államtitkár meghívására, hogy tárgyaljon a két hadsereg közötti bizalomerősítést szolgáló katonai szerződésről. A szerződés tervezetét a magyar fél dolgozta ki. /Magyar Hírlap, ápr. 20./
1996. május 14.
Semmiféle veszélyt nem jelentenek Magyarországra nézve az újonnan létrehozott romániai katonai körzetek, nyilatkozta a Népszabadságnak Erdélyi Lajos ezredes, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője. /Népszabadság, máj. 14./
1997. április 1.
A két ország NATO-törekvéseiről, valamint a magyar-román békefenntartó katonai alakulat felállításáról tárgyalt ápr. 1-jén Budapesten Constantin Dudu Ionescu védelmi minisztériumi államtitkár és Gyarmati István, a Honvédelmi Minisztérium integrációs és nemzetközi kapcsolatokat felügyelő helyettes államtitkára. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 3./
1997. július 20.
Júl. 20-án Oroszországban, Borgyirevka /más lapok szerint Bordirjevka/ falunál emlékhelyet avattak a második világháborúban a II. magyar hadsereg Don-kanyarban elesett 150 ezer honvédje és munkaszolgálatosa tiszteletére. A halottaknak kijáró végtisztesség egy fél évszázadot váratott magára. Az emlékmű a Szent Koronát mintázza, hét kopjafájával a honfoglaló magyar törzseket jelképezi. A kegyhely avatására a magyar kormányszervek /köztük Fodor István, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára/, a Vitézi Rend képviselői és Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke jöttek el, rajtuk kívül az ökumenikus istentiszteleten Ladocsy Gáspár segédpüspök, dandártábornok, Szalay Tamás ezredes, tábori segédpüspök volt jelen. Az 1942-43-as doni ütközet áldozataira való emlékezést a Don Menti Honvédsírok Alapítvány kezdeményezte, ők 1992-ben egy keresztet állítottak az elesettek emlékére. A magyar és orosz kormány között 1995-ben született megállapodás az oroszországi katonasírok jogi helyzetét illetően.Ezt követően két évbe tellett, amíg központi támogatás híján a Honvédelmi Minisztérium költségvetéséből sikerült erre a célra egy összeget elkülöníteni. Az emlékhelyen Csoóri Sándor mondott beszédet. Ezen a napon, júl. 20-án számos magyar településen harangzúgással emlékeztek a Don-kanyar áldoztaira. /Új Magyarország, Népszava, Népszabadság, júl. 21./ A Kalotaszeg közölte Csoóri Sándornak, a Magyarok Világszövetsége elnökének Oroszországban, júl. 20-án a Don melletti katonatemetőnél felállított magyar emlékmű felavatásakor elmondott beszédét. "Köszönjük, hogy a Megbékélés Kapuját kinyitották előttünk." - mondta. A százötvenezer magyar katonának akarják megadni a végtisztességet. A magyar második világháborús részvétel bűn marad, "mentséget nem, legföljebb magyarázatot találhatunk rá." Az első világháborút követő békeszerződésekkel "elveszítettük országunk területének és lakosságának a kétharmadát, mint akinek két lábát s egyik karját levágják." Ha ez a békeszerződés jó lett volna, nem robbant volna ki az újabb háború. - A magyar nemzet összeroppanása nem a világháborúkkal kezdődött, hanem az 1848-49-es szabadságharccal. "Ez a fölavatásra váró emlékmű ne csak az Oroszországban elesett magyar katonák fejfája legyen, de legyen emlékeztető oszlopa a Megbocsátásnak, s annak az időnek, melyben elszakadunk a háborúk korától." /Kalotaszeg (Bánffyhunyad), aug., VIII. évf. 8. sz./
1997. november 7.
Az Országgyűlés külügyi bizottságának meghívására november 4-7-e között hattagú román parlamenti küldöttség látogatott Budapestre. A delegációt Victor Bostinaru /DP/, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke vezette, tagjai között volt Szilágyi Zsolt (RMDSZ) képviselő is. - A háromnapos látogatás során a román parlamenti delegáció megbeszéléseket folytatott Kovács László külügyminiszterrel, az Országgyűlés külügyi bizottságának tagjaival, a Honvédelmi Minisztérium államtitkárával, a Kárpátok Eurorégió képviselőivel, az Országgyűlés honvédelmi bizottságával, valamint a gyulai románok képviselőivel. Megállapodás született arról, hogy a külügyi bizottságok találkozzanak évente kétszer - Budapesten, illetve Bukarestben. Az RMDSZ képviselője szorgalmazta a Bukarest-Budapest autópálya tervének mihamarabbi véglegesítését a szakminisztériumok tárcavezetői által, továbbá az erdélyi magyar felsőoktatás kérdéseinek megtárgyalását a két ország tanügy- és külügyminisztereinek szintjén. Kérte ugyanakkor a magyar országgyűlési képviselőket, hogy segítsék Románia integrációs törekvéseit, hogy 1999-ben országunk is a NATO tagjává válhasson. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), nov. 10., 1151. sz./
1998. november 20.
A nov. 19-i bukaresti lapok zöme első oldalon, a felháborodás legváltozatosabb eszközeivel adják tudtuk a "hihetetlen, de igaz" eseményt: hogy egy román katonai egységet a magyar határőrök /"vámosok"/ se szó, se beszéd, nem engedtek át a baráti Magyarországon, hogy részt vehessenek egy szlovéniai hadgyakorlaton. Az üggyel kapcsolatban az MTI az alábbi értesülést továbbította: Valószínűleg technikai hiba történhetett román részről, és ezért nem sikerült megteremteni a törvényi feltételeket ahhoz, hogy egy román katonai kontingens hétfőn belépjen Magyarországra - mondta nov. 18-án Erdélyi Lajos, a magyar Honvédelmi Minisztérium szóvivője. Az alkotmány szerint ugyanis az Országgyűlés engedélyére van szükség ahhoz, hogy Magyarország területére külföldi fegyveres erők léphessenek be. A román fél először nov. 13-án jelezte, hogy szeretne Magyarország területén áthaladni nov. 26-án, mert részt kívánnak venni Szlovéniában a NATO békepartnerségi hadgyakorlatán. Ezt követően 16-án reggel újból közölték, hogy igénybe vennék az ország területét az áthaladáshoz. A bejelentéssel szinte egy időben megjelent a 29 fős katonai kontingens Nagylaknál a határon. A határőrség törvényt sértett volna azzal, ha beengedi a román csapatot az országba - hangoztatta Erdélyi Lajos. A határőrség felajánlotta a román katonai alakulat tagjainak, hogy civilként, fegyver nélkül lépjenek be az országba, de ezzel a lehetőséggel a románok nem éltek - tette hozzá. A szóvivő felhívta a figyelmet, hogy eddig hasonló esetekben mindig időben érkezett a román kérelem, és az Országgyűlés is minden esetben engedélyezte a csapatok átvonulását. Erdélyi Lajos reményét fejezte ki, hogy a Romániában nagy vihart okozó eset nem rontja meg a két honvédség közötti jó kapcsolatot. A bukaresti rádió nov. 19-i reggeli budapesti tudósításában a magyar fél elismerte, hogy a hasonló esetekre vonatkozó egész szabályrendelet tökéletesítésre szorul, s a jövőben minden bizonnyal könnyebb lesz intézkedni egy ilyen nézeteltérés esetén. /A magyar határőrség nem engedte be a román kontingenst. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./
1999. október 6.
Okt. 6-án Aradon a vértanú tábornokok kivégzésének 150. évfordulójára emlékező szertartást a minorita rend zsúfolásig megtelt templomában tartották. Az istentiszteleten, amelyet a romániai magyar történelmi egyházak nyolc püspöke mutatott be, jelen volt Dávid Ibolya igazságügyi, Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, Homoki János honvédelmi minisztériumi államtitkár, valamint a magyar kormányfő felesége, Orbánné Lévai Anikó. Ott voltak az RMDSZ vezetői, élükön Markó Béla szövetségi elnökkel. Az istentisztelet megkezdése után a templommal szemben a Nagy Románia Párt mintegy száz híve gyűlt össze és hangos tüntetésbe kezdett. A nacionalista tüntetők román zászlókat lobogtattak és magyarellenes jelszavakat skandáltak. Az Arad megyei prefektus bejelentette, hogy a tervbe vett barátsági emlékpark alapkőletétele bizonytalan időre elmarad a két miniszterelnök távolléte, illetve a terület tulajdonviszonyainak tisztázatlansága miatt. A román külügyminisztérium szerdán nyilatkozatban intett arra, hogy az október 6-ával szembeni nemzeti érzékenykedést ajánlatos mellőzni, az aradi ünnepségekkel kapcsolatos hecckampány nem használ az ország tekintélyének. /Az alapkőletétel bizonytalan időre elmarad. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 7./ Az ellenzéki pártok jól szervezett provokációja volt az a nacionalista tüntetéssorozat, amellyel megzavarni igyekeztek Aradon az október 6-i megemlékezéseket. Az ígért többezres tömeg helyett csak mintegy száz tüntető gyűlt össze 6-án a minorita templomnál, ahol emlékező szentmisével kezdődött az ünnepségsorozat. A Nagy-Románia Párt és Iliescu pártja ifjúsági szervezetei vezetőinek irányításával "Ki a magyarokkal az országból!" "Ki a barbárokkal!" "Mi, románok vagyunk itt az örök urak!" jelszavakat kiabáltak. A délután kezdődő központi ünnepségig a csoport a város főutcáján vonult fel s alá, majd a városházától a Nagy-Románia Párt helyi szervezetének elnöke vezetésével indultak az aradi vár mellett lévő obeliszkhez. A tüntetők itt előbb az emlékműhöz vezető utat akarták elállni. Ekkor tárgyalások kezdődtek a kivezényelt rendfenntartó erők irányítójával. Ezek után maguk a rendőrök vezették a csoportot az obeliszk közvetlen közelébe, majd amikor az a veszély fenyegetett, hogy "a népharag" a helyszínre érkező magas rangú magyar politikusokat sem kíméli, a rendőrök az emlékmű mellett gyűrűbe zárták a hangoskodókat. A tüntetéseket engedély nélkül tartották, az aradi rendőrség azonban semmit sem tett semmit a romániai magyarokat és a magyarországi politikusokat obszcén módon gyalázó "hazafiak" eltávolítására. A tüntetők az érdeklődőknek készségesen elmondták: egész napi fáradságukért 150 ezer lejt (valamivel több mint 2000 forintot) és ingyenpálinkát kaptak. /Pénz és ingyenterápia a zavargóknak. Az ellenzék szervezte provokáció zajlott. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 8./
2000. január 25.
Január 22-e, a magyar kultúra napja alakalmából Magyarországon a Honvédelmi Minisztérium a Falvak Kultúrájáért Alapítvánnyal együtt a Magyar Kultúra Lovagja címmel négy erdélyit is megjutalmazott: dr. Balázs Lajos /Csíkszereda/ tanár, néprajzkutató - a néprajztudomány szolgálatáért, dr. Fodor Ferenc /Marosvásárhely/ szemészorvos, egyetemi tanár - gyógyító és tudományos munkásságáért, Kerekes Tóth Erzsébet /Marosvásárhely/ népdalénekes, előadóművész - a zenei anyanyelv megőrzéséért, Mészáros József /Marosvásárhely/ bibliográfus - könyvtárszervező és kulturális értékmentő munkásságáért. A díjkiosztás, illetve a lovaggá ütés szertartása jan. 21-én történt Budapesten, a Stefánia Palotában. /Erdélyi kitüntetettek a Magyar Kultúra Napján. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 25.
2000. október 30.
Okt. 29-én felavatták a tordai csatában 1944. szeptember 13. és október 8. között elesett hősi halottak emlékművet, a kopjafát. Az emlékünnepségen jelen volt Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter, Kötő József oktatási államtitkár, Kónya-Hamar Sándor képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke és Ravasz István alezredes, hadtörténész, a Honvédelmi Minisztérium képviselője is, Pataky József tordai RMDSZ-elnök, aki a honvédsírok feltárásában és rendbehozásában oroszlánrészt vállalt, hangsúlyozta: a tordai honvédtemetőben 183 hősi halált halt katona nyugszik, ezek közül 140 honvéd neve ismert. A felállított emlékoszlop nemcsak a tordai temetőben nyugvó katonák emlékét őrzi, hanem a tordai csatában elesett több mint 2000 hősi halottét is. (Az RMDSZ tordai szervezete már 1995-ben ünnepség keretében emlékezett meg a második világháborúban hősi halált halt vagy szovjet fogságba elhurcolt honvédekről és ártatlan polgárokról.) Emlékbeszédet mondott Ravasz István, Eckstein-Kovács Péter és Kónya-Hamar Sándor, majd Pataky József leleplezte az 1944-es csatában elesettek emlékére felállított kopjafát. /Kopjafát állítottak Tordán az 1944-es csatában elesettek emlékére. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 30./
2000. november 6.
A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetsége és a Francia-Román Nemzetközi Alapítvány segítségével Segesváron nov. 3-án emlékművet, 45 keresztet állítottak azon magyar honvédeknek, akik a második világháború idején, illetve közvetlenül azután vesztették életüket, és tömegsírban nyugszanak. Az emlékmű-avatáson jelen volt Íjgyártó István bukaresti magyar nagykövet, a Honvédelmi Minisztérium, illetve a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium több képviselője, román részről Adrian Nastase, a PDSR alelnöke, az említett alapítvány tiszteletbeli elnöke, a román Nemzetvédelmi Minisztérium több képviselője, Virág György, a Maros Megyei Tanács elnöke, Burkhárdt Árpád alprefektus és mások. Az ünnepségen eljátszották a két ország himnuszát, díszlövéssel tisztelegtek a hősök emlékének. Az emlékmű állítása nem utolsó sorban a segesvári RMDSZ-szervezet érdeme. Elnöke, Gál Barna ismertette a 45 kereszt történetét. /Emlékművet állítottak a magyar honvédeknek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./ Az 1944. okt. 7-9-e között Magyarlónán és környékén elesett magyar katonák emlékére emelt kopjafát koszorúzta meg nov. 4-én dr. Béres Béla, magyar földművelésügyi és fejlesztési minisztériumi kabinetfőnök, Szelekovszky Ernő, a magyar honvédelmi minisztériumi főosztályvezető, valamint Keresztes Tibor honvédelmi minisztériumi tanácsos. Dr. Béres Béla elmondta, hogy hétszeres szovjet túlerővel szemben tartották magukat a honvédek Tordánál. Magyarlóna körül is kemény harcok folytak. "Akár a Don-kanyarban papírcsizmákban küzdő katonákról, erről a történelmi tényről is 1990-ig az anyaországban sem lehetett megemlékezni, és csak az utóbbi évtizedben emeltek Magyarországon második világháborús emlékműveket" - tette hozzá. A delegáció előzőleg Segesváron koszorúzta meg a magyar hadifoglyok újonnan átadott segesvári temetőjében állított emlékművet, majd Brassóföldváron kereste fel az egykori fogolytáborban elhunyt magyar katonák félig elkészült emlékművét, amelynek véglegesítését a helyi polgármester akadályozta meg törvénytelen akciójával: utasítására ledöntötték az emlékművet. "A NATO-ba és az Európai Unióba ilyen, és ehhez hasonló civilizálatlan tettekkel lehetetlen bejutni" - hangsúlyozta a magyar delegáció vezetője. /Salamon Márton László: Megkoszorúzták a magyarlónai emlékművet. Segesváron román katonazenekar játszotta el a magyar himnuszt. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./
2001. február 9.
Tavaly okt. 24-én vehette át Dáné Tibor Budapesten a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Írószövetség által közösen meghirdetett Millennium 2000-Honvédelmi Irodalmi Pályázatra beküldött alkotásáért a különdíjat. Dáné Tibornak 1997-ben nívódíjjal kitüntetett munkáját a Romániai Magyar Szó folytatásokban közölte. Az RMSZ közölni fogja háborús visszaemlékezéseinek különdíjban részesített második kötetét is. Ez a kötet a szerző katonai múltját tartalmazza, mindazt, amit a 25. hadosztály megélt a fronton. Dáné Tibor úgy érzi, a 25. hadosztály "megtette azt, amit egy katonának meg kell tennie." "Soha egyetlenegy irodalom nem gyalázta úgy a hadseregét, ahogy a II. világháború után gyalázták ezt a hadsereget a magyar irodalomban. Ez a hadsereg megtett mindent, ami szükséges volt ahhoz, hogy a politikai vezetésnek mozgásteret biztosítson." "Én a bajtársaimat akarom rehabilitálni, anélkül, hogy lakkoznék." - jelentette ki. A 78 éves Dáné Tibor már írja a következő köteteket is. /Csomafáy Ferenc: A katonának nincs a homlokára írva a sorsa. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 9./
2001. november 21.
Pataky József tordai városi tanácsosnak, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnöke a kolozsvári Házsongárdi temetőben nyugvó, második világháborúban hősi halált halt 49 ismeretlen honvéd közül sikerült 19-et azonosítania. Pataky József a közeljövőben azt szeretné elérni, hogy a 19 honvéd nevét is feltüntessék a sírkereszteken. Boros János kolozsvári alpolgármester szerint semmi akadálya nincs annak, hogy a kérést jóváhagyják, és reméli nem képezik kifogás tárgyát a magyar nevek. Boros elmondta: a kérdésben hivatkozási alapot jelenthetne a hadisírok gondozásáról szóló román-magyar államközi egyezmény, amelyet azonban a két ország honvédelmi minisztériuma még mindig nem kötött meg. Alföldi László kolozsvári magyar főkonzul tájékoztatása szerint a magyar-román államközi egyezmények sorában szinte valamennyit sikerült megkötni azok közül, amelyeket Magyarország tervezett. Sajnos, ez az egy kivétel. A kérdésről évek óta tárgyalások folynak a két honvédelmi minisztérium között. /Nincs egyezmény a hadisírok gondozásáról. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 21./
2001. november 24.
A magyar Honvédelmi Minisztérium irodalmi pályázatának nyertesei a következők: a minisztérium különdíját Dáné Tibor nyerte el "A bakának nem írnak búcsúztatót" című emlékiratával; a Honvéd Vezérkar különdíját Csák Gyula Zsoldosok című novellájával; az írószövetség különdíját Majoros Sándor Hazatérés című elbeszélésével; nívódíjat kapott Beke György Nehéz hűség című elbeszéléséért, Czegő Zoltán Sommer ballada című verséért, Porkoláb Imre A királynő szolgálatában című regényéért és Szarka István Rákóczi levele Lubomirski hercegnőhöz című verséért. /Díjnyertesek. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 24./
2003. január 9.
Dr. Bús János alezredes, a Magyar Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattárának igazgatója elmondta, hogy a második világháborúban elesettekkel kapcsolatos anyag Budapesten teljesnek mondható. Tudják, hogy Franciaországtól a Csendes-óceán partján fekvő Vlagyivosztokig, Svédországtól Dél- Ausztriáig hol vannak eltemetve magyar katonák, munkaszolgálatosok vagy hadifoglyok. A Magyar Királyi Honvédség második világháborús emberveszteségét 310-320 ezer főre becsülik. Ebben nincs benne azok száma, akik a hadifogságban veszítették életüket. A Rákosi-korszakban az elesett magyarok háborús bűnösnek számítottak. Egykor Budapesten, a rákoskeresztúri temetőben csaknem huszonötezer, az első, illetve a második világháborúban harcolt magyar honvéd földi maradványai nyugodtak. Ma csupán körülbelül harmincról tudják, hol van eltemetve. Jellemző, hogy az ötvenes években - fémgyűjtő akció keretében - a földből kihúzták a sírokat jelző vaskereszteket. - A magyar katonák földi maradványait a Szovjetunió érintett utódállamaiban hivatalosan is megőrzik. A Don menti sírokat - például - az orosz államadósság terhére újítják fel. Két központi magyar katonai temetőt alakítottak ki. Az elsőnek nevezettet Bolgyirevkában, a másodikat Rudkinó-Gremjacseben. Az előbbiben nyolcezerháromszáz, az utóbbiban csaknem húszezer magyar nyugszik. Bús János munkatársaival végzett eddigi kutatásainak eredményeit a Béke poraikra... című kétkötetes dokumentum-emlékkönyvben tették közzé. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó Irodájának internetes honlapján összesen százharmincezer, hadműveleti területen elesett katona, illetve munkaszolgálatos, valamint hadifogolytáborban elhunyt személy adatai olvashatók. Címe: www.hadifogoly.adatbanyaszat. hu. Sokan innen szereztek tudomást hozzátartozójuk sorsáról. (MTI-Press) /Kik és hogyan ápolják a katonasírokat? - Beszélgetés dr. Bús János hadtörténésszel. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 9./
2003. január 13.
Jan. 12-én a doni tragédiára emlékeztek az áttörés 60. évfordulóján a budai Várban, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán található emlékműnél. - Talán nincs olyan család Magyarországon, amely ne veszített volna el egy apát, egy fiút, egy testvért vagy egy barátot a magyar történelem nemzetet próbáló háborújában - hangsúlyozta Holló József dandártábornok, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója. Csaknem 130 ezer bajtársunk veszett el az egyenlőtlen harcban - mondta Horváth Gyula. Az emlékműnél koszorút helyeztek el az Országgyűlés elnöke, a Honvédelmi Minisztérium, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum nevében. Ugyancsak elhelyezték a megemlékezés virágait a Nemzeti Kegyeleti Bizottság, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Bolyai Bajtársi Kör, a Horthy Miklós Társaság, a Doni Bajtársak Szövetsége, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Vitézi Rend képviselői. Az eseményekre emlékezve ünnepi szentmisét tartottak a Mátyás templomban, amelyet Kocsis István tábori esperes celebrált. /Emlékezés a doni eseményekre. 60. évforduló a budai Várban. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 13./
2003. április 17.
Nem kíván hivatalosan állást foglalni az erdélyi magyar hadisírok kérdésében a Honvédelmi Minisztérium Hadisírgondozó Irodája - közölte Ravasz István alezredes, a magyar Honvédelmi Minisztérium keretében működő iroda vezetője. A szászmedgyesi magyar közösség az erdélyi városban eltemetett magyar honvédok sírjainak rehabilitálását kezdeményezte, és a bukaresti magyar nagykövetség segítségét is kérte az ügyben, sikertelenül. Ioan Mircea Pascu román nemzetvédelmi miniszter Budapesten találkozott magyar kollégájával, Juhász Ferenc honvédelmi miniszterrel, akivel együttműködési megállapodást kötött, azonban a romániai hadisírok helyzetéről nem tárgyaltak. Erdély területén több száz településen vannak első és második világháborús magyar hadisírok. Szászmedgyes mellett többek között Fogarason, Csíkszeredában, Segesváron, Tordán léteznek olyan helyi kezdeményezések, amelyek az illető településeken levő honvédsírok rehabilitálását célozzák, azonban a Honvédelmi Minisztérium csak a bukaresti magyar katonai emlékmű felállításának projektjét támogatja. /Salamon Márton László: Síri csendben a sírgondozók. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 17./
2003. július 1.
A román kormány nemrég úgy döntött, hogy Románia határain belül 1940 és 1945 között nem volt holokauszt. Mivel a román kormány erről a döntéséről közleményt is kiadott, az 1953-ban a holokauszttal kapcsolatos tények feltárására alakult jeruzsálemi Jad Vasem Intézet - Jean Ancel történész nemrég megjelent kétkötetes munkájára hivatkozva - szükségesnek tartotta rámutatni, hogy a román kormány döntésével szöges ellentétben a romániai területeken élő akkori 760 ezres zsidó népességből mintegy 420 ezren estek a holokauszt áldozatául, továbbá hogy a román hatóságok közvetlenül részt vettek a zsidók kiirtásában. Sőt: "Románia volt a nácik egyetlen szövetségese, amely saját tervvel rendelkezett a zsidó lakosság likvidálására, és amelynek hadserege tevékenyen részt vett gyilkolásukban". Miután Izrael diplomáciai lépéseket is tett az ügyben, a román kormány és a hivatalos szervek visszavonulót fújtak, és magyarázzák a bizonyítványukat. Mint ismeretes, a nemrég Marosvásárhelyen felavatott holokauszt-emlékmű talapzatára az a felirat került, hogy a marosvásárhelyi zsidó közösséget "a fasiszta magyar kormány" deportálta Auschwitzba. Romániában következetesen úgy igyekeznek beállítani a dolgot, mintha a zsidóüldözések kizárólag a 2. bécsi döntést követően 1940-ben Magyarországhoz került Észak-Erdélyben történtek volna. A román nacionalisták egyik kedvenc témája annak bizonygatása, hogy a mindenkivel toleráns románok a zsidókat sem bántották. Bezzeg a magyarok... A mindenkori román magatartás lényege így summázható: mindent letagadni, amit lehet. Magyarországon, épp ellenkezőleg, a háború után évtizedeken át bűntudatot igyekeztek sulykolni az emberekbe. Eredmény: a romániai, illetve a magyarországi köztudatban még jelenleg is az a homályos kép él, hogy Romániában a zsidókra nézve legveszélyesebb időszakot úgymond "meg lehetett úszni", a románok legalábbis kevesebb bűnt követtek el a zsidók ellen, mint a magyarok. Ezzel szemben a valóság az, ami a Jad Vasem Intézet közleményében áll: "Románia volt a nácik egyetlen szövetségese, amely saját tervvel rendelkezett a zsidó lakosság likvidálására, és amelynek hadserege tevékenyen részt vett gyilkolásukban". Más szóval Romániában nem volt szükség a nácik közbeavatkozására ahhoz, hogy a zsidók többségét legyilkolják. A nácikkal szövetséges románok, minden más országgal ellentétben, ezt itt "saját erőből" oldották meg. Ezzel szemben mi történt a Hitler utolsó csatlósának kikiáltott Magyarországon? Erről az egyik legnagyobb holokauszt-szakértőnek tekintett zsidó történész, Randolph L. Braham A magyarországi holokauszt című könyvében írta: "A történelmi Magyarország zsidó lakossága létszámában 1910-ben tetőzött. A csaknem 21 milliós népességen belül 911.227 főt számlált, ami 5 százaléknak felelt meg. Közülük 471.355 zsidó élt a trianoni Magyarországon. Az első világháború után a trianoni Magyarország zsidó lakossága fogyásnak indult. Lélekszáma 1920-ban 473.355, 1930-ban 444.567 fő. (6,2 után 5,9, illetve 5,1 százalék.) A százalékos csökkenés folytatódott: 1941-ben már csak 4,9 százaléknyi a lélekszám, azaz 400.981. 1946-ban, a holokauszt hatására 143.624 fő - 1,6 százalék. Budapest lakosságának 1920-ban a 23,2 százaléka zsidó, 1941-ben 184.453 fő, azaz 15,8 százalék. Az 1938-39-ben Csehszlovákiától visszacsatolt területeken 146.000 zsidó élt. (68.000 a Felvidéken, 78.000 Kárpátalján.) 1940-ben Romániától visszakerült Észak-Erdély, ahol 164.000 zsidó élt, a Bácskában 14.000. (...) 1938 májusában jelent meg az első, 1939 májusában a második zsidótörvény. Ennek ellenére Lengyelországból és Szlovákiából a kegyetlenül szigorú zsidóellenes intézkedések miatt tömegesen menekültek az érintettek Magyarországra. Évről évre növekedett azoknak a zsidóknak a száma, akik Magyarországon próbáltak menedéket találni. 1943 novemberében már körülbelül 15 ezerre rúgott a számuk. (...) A légkör a kiéleződő antiszemitizmus következtében ugyan romlott, az Országos Magyar Zsidó Segítő Akció (OMZSA) és a Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája (MIPI) azonban jórészt zaklatásmentesen végezhette a dolgát, a magyarországi hatóságok nem gátolták tevékenységüket, sőt kifejezetten jó néven vették, hogy a lakosság egy részének anyagi gondjait maguk a zsidók vették a vállukra. (...) A hatóságok nem zaklatták őket, s a magyarországi zsidóság majdnem normális légkörben élhette életét, mintegy tudomást sem véve arról, milyen szenvedéseket állnak ki hitsorsosaik a szomszéd országokban, ahol ekkor már teljes lendülettel folyt a végleges megoldás gyakorlatba ültetése. (...) A német megszállásig viszonylag normális kerékvágásban haladt a zsidó közösségek élete. A vallásos, egészségügyi, iskolaügyi és jóléti intézményhálózat nemcsak a honi zsidóságot szolgálta, de a Magyarországra menekültek ezreit is. De a magyar zsidóság vezetői elkövettek egy súlyos hibát. Bár tudatában voltak annak, milyen sorsot szánt a náci Németország a zsidóknak, nem készültek fel a katasztrófára. Okok? A magyarországi zsidó vezetés vakhittel bízott abban, hogy őket nem sepri el a holokauszt. (...) A zsidó vezetés gyakorlatilag a deportálások elkezdődéséig hitte, hogy a magyarországi zsidóság, az európai zsidóság nagyobb közösségeitől eltérően, fizikailag akkor is viszonylag sértetlenül kerül majd ki a háborúból, ha gazdaságilag tönkre is megy. Annak a reményüknek, hogy valamiképpen csak megússzák, tápot adott az a tény, hogy Magyarország a biztonság szigete volt a háború négy és fél esztendején át tomboló pusztítás óceánjának kellős közepén. A magyarországi zsidó vezetők előtt nem volt ismeretlen, hogyan bánnak a nácik a zsidókkal ott, ahol ők az urak. Ennek ellenére nem világosították fel a zsidó tömegeket és nem tettek egyetlen hathatós óvintézkedést sem, amivel Magyarország megszállása idején elháríthatták vagy legalább csökkenthették volna a katasztrófát. Mint minden épeszű ember, a magyarországi zsidók is egyszerűen elképzelhetetlennek tartották emberek millióinak futószalagon történő kiirtását, a világ szeme láttára, a 20. században. Sejtették, hogy a határokon túl iszonyatosan bánnak a zsidókkal, de azzal áltatták és biztatták magukat, hogy az a "civilizált" Magyarországon nem eshet meg. (...) Magyarország megszállása idején Eichmann virágkorát élte. Magyarországon volt Európa utolsó, viszonylag érintetlen zsidó közössége. A magyarországi program kivitelezésére kijelölt Sonderkommandóban Eichmann legközelebbi munkatársai kaptak helyet, akik sokéves tapasztalatokkal rendelkeztek a végleges megoldás programjának megvalósításában Európa különböző országaiban. 1944. március 19-én vasárnap reggel a németek megszállták Magyarországot. Veesenmayer és a birodalomban lévő felettesei jól tudták, hogy a német megszálló hatóságok csak akkor képesek megfelelően működni, ha a magyar államapparátus támogatását élvezik. Tudták, hogy a hadsereg, a csendőrség és a rendőrség lojalitásának biztosításán kívül az állam egyéb központi és helyi igazgatási és végrehajtó szervei lojalitását is biztosítaniuk kell. Mikor megalakult a Sztójay-kormány, a németek ragaszkodtak ahhoz, hogy mind a különböző minisztériumok irányításával megbízott államtitkárokat, mind a fontosabb osztályok és részlegek vezetőit németbarát elemekkel váltsák fel. A csendőrség volt a magyarországi zsidók összegyűjtésének és deportálásának fő eszköze. A gettóba záráshoz, összegyűjtéshez és deportáláshoz igénybe vett csendőrök közül sokan sváb származásúak és nácibarátok voltak. A magyarországi holokauszt legtöbb túlélője tanúsítja a csendőrök kegyetlen és barbár viselkedését e rettenetes időszakban. A németek előbb a központi kormányszervekben hajtottak végre tisztogatást, majd a helyi szervekben. (...) Május eleje, az erdélyi zsidók gettóba vitele. A német megszállást követően a honvédelmi minisztérium, amely az előző négy-öt évben a zsidók szenvedéseinek egyik legfőbb okozója volt, most hirtelen egyike lett azoknak a kormányhivataloknak, amelyek zsidó életek mentésével kezdtek el foglalkozni. Feltételezhető, hogy néhány vezető katonához és politikushoz hasonlóan jó néhány katonai parancsnok is rádöbbent, mit is takar valójában a gettósítás és deportálás, és úgy érezték, hogy a zsidók megmentése érdekében mindent meg kell tenniük, amit csak tudnak." Tehát - nem magyar, hanem részrehajlással a legkevésbé sem gyanúsítható zsidó történész szerint - a náci megszállásig Magyarországon a zsidóknak viszonylag jobb sorsuk volt, mint a környező országokban, pogromokra ezt követően sem került sor, a deportálásokat a nácik erőpozícióból kezdeményezték. Igaz, a zsidók összegyűjtését és külföldre irányítását a magyar hatóságok együttműködése tette lehetővé. Azonban Romániában német megszállás nélkül, illetve minden külső kényszer nélkül, "saját erőből" gyilkoltak le több mint 400 ezer zsidót... /Boros Ernő: A román és a magyar holokauszt-mítosz. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 1./
2004. február 27.
Keleti György, aki a magyar honvédelmi tárca szóvivője volt 1989-től 1992-ig, február 26-án kijelentette, nem tud arról, hogy Magyarországon is működtek olyan kiképzőtáborok, ahol a Ceausescu-rezsimmel szemben álló személyeket készítettek fel a romániai forradalmat megelőzően. A táborokról Gheorghe Ratiu, a román titkosszolgálat egykori embere az Arte televízióban bemutatott német dokumentumfilmben azt állította: Bicskén, Budapesten, Ausztriában és Németországban is működtek olyan kiképzőtáborok, ahol a Ceausescu-rezsimmel szemben álló személyeket készítettek fel. Keleti, aki korábban honvédelmi miniszter is volt, hozzátette: tiszteket biztosan nem képeztek ki, "mert ilyen képzés román tisztek számára Magyarországon nem volt". Elmondta: Bicskén a nyolcvanas években nem kiképző bázis, hanem egy katonai építő alakulat volt, majd a rendszerváltás után annak helyén egy menekülttábor létesült. Az Arte dokumentumfilmjében megszólalt Németh Miklós akkori magyar miniszterelnök is, aki a Ceausescu-rezsimmel szembenállók felkészítéséről, kiképzéséről úgy nyilatkozott: a németek, az amerikaiak és a magyarok is részt vettek ebben a folyamatban. /Keleti nem tud az álforradalmárok kiképzéséről. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 27./
2005. január 26.
Tízéves a háromszéki Volt Hadifoglyok Szövetsége, jelezte a szövetség nevében dr. Fábián Lajos és Gocz József. A szövetség megalakulását annak idején az tette időszerűvé – emlékeztettek –, hogy az 1994/44-es törvény értelmében minden 1940–1945 között ,,magyar katonai szolgálatot” teljesített veterán frontharcos-igazolványra jogosult, emellett kedvezményekben is részesül. A szövetség – az RMDSZ támogatásával – vállalta, hogy segít minden háromszéki érintettnek a veteránigazolvány megszerzésében, ez magyarországi adatok megszerzését és hazai hitelesítést jelentette. Az egykori hadifoglyok 1995. január 26-án küldték el az első iratcsomót a magyar Honvédelmi Minisztériumnak, s ezzel kezdődött a folyamatos munka. A szervezet eredményességét igazolja – hangsúlyozzák –, hogy több mint háromezer háromszéki idős embernek (közülük 1546-an fronton és hadifogságban egyaránt voltak, 750 fő ,,csak” harcolt, míg további 776 személyt hadiözvegyként tartanak nyilván) sikerült megszerezni a szóban forgó bizonylatot. /(L.): Háromszéki magyar veteránok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 26./
2005. augusztus 29.
A magyar kormány és a főváros, több minisztérium, az Országos Mentőszolgálat, magyarországi testvérvárosok, több megye, a Budai Önkormányzat, a Magyar Televízió és több segélyszolgálat is segítséget nyújt a székelyföldi árvízkárosultak megsegítésére. Elindult az a konvoj Székelyudvarhelyre, amely a magyar kormány és Budapest 40 millió forint értékű gyorssegélyét szállította az áradás sújtotta Hargita megyei településre. A Honvédelmi Minisztérium élelmiszert, a Belügyminisztérium pedig 10 szivattyút indított útnak Székelyudvarhelyre. A kormány vasárnap újabb, elsősorban gyógyszereket tartalmazó szállítmányt küldött, és hétfőn 30 millió forintos pénzbeni segélyt is átutal Hargita megyének, az Egészségügyi Minisztérium 50 millió forint értékű gyógyszeradományt indít útnak Székelyudvarhelyre. A szállítmány kiegészül az Országos Mentőszolgálat gépkocsiparkjának három Mercedes mentőgépkocsijával is. /Folytatódik a segélyakció. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 29./
2006. június 3.
Gyurcsány Ferenc Molnár Lajost egészségügyi miniszternek, Gráf Józsefet földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek, Kóka Jánost a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium élére, Szekeres Imrét a Honvédelmi Minisztérium, Petrétei Józsefet az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, Persányi Miklóst a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Göncz Kingát a Külügyminisztérium, Hiller Istvánt az Oktatási és Kulturális Minisztérium, Lamperth Mónikát az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, Veres Jánost a Pénzügyminisztérium és Kiss Pétert a Szociális és Munkaügyi Minisztérium vezetőjének jelöli. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterjelölt Szilvásy György – jelentette be a kijelölt miniszterelnök június 1-jén. Kiss Péter lesz a miniszterelnök politikai helyettese, és a Szilvásy György vezette Miniszterelnöki Hivatal egyben ellátja a miniszterelnök kabinetjének feladatait is. /Gyurcsány bemutatta a miniszterjelölteket. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 3./ Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója úgy fogalmazott: ,,Úgy látszik, hogy Gyurcsány Ferencre nagyon mély benyomást tett Vlagyimir Putyin magyarországi látogatása, mert (...) az a kormánystruktúra, ami kezd kialakulni, elnöki vagy inkább félelnöki rendszerre hasonlít”. Formalitássá üresedett a miniszteri poszt, azok az új testületek viszont, amelyekben a tényleges döntések születnek, nem tartoznak a parlament ellenőrzése alá. A kormánynévsorra utalva Répássy Róbert úgy fogalmazott: ,,az MSZP nem képes megújulni. Reformkormányt ígértek, ehhez képest ugyanazok kormányoznak tovább, akik miatt most nagy a baj, akik miatt megszorításokra készül Gyurcsány Ferenc.” /Ugyanazok kormányoznak, akik miatt nagy a baj (Gyurcsány bemutatta a miniszterjelölteket). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 3./
2007. július 14.
V. Erdős László honvédezredes a Nyugati Magyarság júniusi számában terjedelmes összeállításban emlékezett meg a méltatlanul megtagadott honvédtábornokokról, köztük Dálnoki Veress Lajos vezérezredesről, Dálnoki Miklós Béla vezérezredesről, Nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredesről, akiket a megszállók és a kommunista hatalom bosszúhadjárata elért, és koholt koncepciós perek alapján elítélt és bebörtönzött, egyeseket közülük emigrációba kényszerített. Erdős László történelmi panorámát rajzolt Dálnok históriai küldötteiről: ,,Ritka az a falu Háromszéken, amely annyi jelentős szülöttel és innen elszármazott személyiséggel büszkélkedhetne, mint éppen Dálnok. Soroljuk: Dálnoki Veress Demeter (XVIII. század) egyházi író, dálnoki Veress Gerzson, XVII. századi kuruc költő, történetíró, s. Nagy Mihály (1612–1648) és d. Nagy Lőrincz (1614–1661), kolozsvári unitárius gimnáziumi tanárok, előbbi teológiai író, utóbbi héber filológus. Itt született Földes Géza (1857–1937) pedagógus, újságíró, szerkesztő, Darkó Jenő (1880–1940) bizantinológus, szerkesztő, az MTA tagja, Kozma Dénes (1875–1925), a magyar mezőgazdasági irodalom úttörője, Hadnagy Albert (1901–1967) levéltári igazgató. Idevalósi családból származtak, és Dálnokhoz kötődtek az író és költő Gaál József (1811–1866), valamint két neves magyar hadtörténeti személyiség, két vezérezredes: dálnoki Veress Lajos (1889–1976), az 1944-ben Erdélyben harcoló 2. magyar hadsereg parancsnoka, hadtörténeti író és dálnoki Miklós Béla (1890–1948) 1944-ben a Kárpátokban harcoló I. magyar hadsereg parancsnoka, Magyarország ideiglenes miniszterelnöke 1944–45-ben. ” Erdős László a felsoroláshoz hozzátoldotta Veress Dánielt és Veress Gerzsont is. Dálnoki Veress Lajos vezérezredes /sz. Sepsiszentgyörgy, 1899. okt. 6./ elvégezte a Ludovika Akadémiát. 1942-ben a szovjet elleni nyári hadműveletekben a 2. magyar hadsereg páncélos hadosztályának parancsnoka. 1944. március 19-én, a német megszállás hírére mozgósított, majd Horthy Miklós csapdába csalását és a német túlerőt látva visszavonta a parancsot. 1944. augusztus 1-jével vezérezredessé léptették elő, és az Észak-Erdélyben állomásozó 2. magyar hadsereg parancsnoka. Horthy Miklós az október 15-i kiugrási kísérlet előtt akadályoztatása esetére a helyettesévé, ,,homo regiusszá” nevezte ki. A kormányzói proklamáció után kiadta a parancsot a visszavonulásra, de a németek letartóztatták, és átadták a nyilas hatóságoknak. A hadbíróság 15 évi fegyházra ítélte, Sopronkőhidán őrizték. 1945. március 28-án őreivel együtt megszökött, de a szovjetek elfogták, és 1946 januárjáig a kiskőrösi szovjet internálótáborban tartották fogva. Szabadulása után igazolták, de a Magyar Kommunista Párt megakadályozta kinevezését a Honvédelmi Minisztériumba, s 1946-ban nyugdíjazták. 1947-ben őrizetbe vették, és köztársaság-ellenes összeesküvés vádjával első fokon halálra, majd másodfokon kegyelemből életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1956. október 28-án a szabadságharcosok szabadították ki Márianosztráról. November 3-án elhagyta az országot, és Londonban telepedett le. 1976. március 29-én halt meg. Donáth György, félig erdélyi gyökerű, maga is híres katonacsalád sarja, a koncepciós perekben halálra ítélt konok székely a Horthy-rendszer visszaállításának megkísérlésével vádoltan az utolsó szó jogán, miután kijelentette, hogy semmiféle földi igazságszolgáltatási fórumhoz nem fog kegyelemért folyamodni, ezt mondta: ,,Dálnoki Veress Lajos vezérezredes volt az, aki 1944. márciusban hadtestét mozgósította, Veress vezérezredes volt az, aki kétszázezer embernek olyan intézkedést adott, amelynek következtében a németek súlyos vereséget szenvedtek. Ő volt az, aki a kormányzói hadparancsot végrehajtotta. ” – Donáth szerint az egész demokratikus rend jogforrásának egyik megalkotója mégsem lehetett ilyen vád fő hordozója. Dálnoki Veress Lajos vezérezredes elítélése példa arra, hogy a magyarországi kommunista rezsim miként ítélte halálra, záratta börtönbe és pusztította el, miként kényszerítette a magyarság legjobbjait emigrációba. /Sylvester Lajos: Méltatlanul megtagadott honvédtábornokok (Koholt koncepciós perek nyomában). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 14./
2007. október 15.
„Nem ünnepelni jöttünk ide, hanem kegyelettételre, adósságot törleszteni azokkal szemben, akik a magyar történelem vérzivatarában kötelességüknek tekintették katonai esküjüket, és a hon érdekében a legtöbbet: életüket adták” – jelentette ki Pataky József, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) elnöke október 13-án Tordatúron, ahol a település határában 1944 őszén eltemetett, hősi halált halt honvédek emlékére állítottak kopjafát. Ezúttal a szokásostól eltérő kopjafaavatásra került sor, ugyanis az 52, hősi halált halt honvéd emlékét egy, a kommunizmus alatt emelt obeliszk jelzi. Az emlékoszlopon orosz, román és magyar felirat található, utóbbit azonban sírgyalázók olajjal bemázolták, így született meg az ötlet, hogy a magyar katonáknak olyan helyen állítsanak emléket, ahol nyugodtan elhelyezhetők az emlékezés virágai, és mécsest, gyertyát lehet gyújtani. Az unitárius templom kertjében elhelyezett kopjafa a település magyarságának és a magyar történelmi egyházak összefogásának köszönhetően készülhetett el. A bukaresti magyar nagykövetség és a magyar Honvédelmi Minisztérium nevében Kisvári Tamás szólt a jelenlévőkhöz, köszönetét fejezvén ki, hogy újabb emlékművet állítottak Erdély területén azoknak a tiszteletére, akik életüket adták Magyarországért. Emlékeztetett: az erdélyi hadszíntéren a tordai csatában vesztette életét a legtöbb magyar katona. A kopjafa leleplezése után Pataky József okleveleket adott át mindazoknak, akik valamilyen módon segítséget nyújtottak az emlékmű megvalósításában. Pataky József bejelentette, jövőre Tordaszentlászlón és Bonchidán szeretnének emlékművet állítani az ott hősi halált halt magyar honvédek emlékére. /P. A. M. : Újabb kopjafa magyar honvédek emlékére. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 15./
